Csörgött a telefon. Felültem puha ágyamból, lábaimat letettem a jéghideg padlóra és álmosan elindultam a már említett zajforrás felé. A vonal másik végén anya volt, azzal a vággyal, hogy köszölje, nem jön haza reggelire. Morcosan vetettem véget a beszélgetésnek. Anya sosincs itthon. Ritkán látom, mert nagyon sokat dolgozik. Megígérte, hogy jövőhéten kivesz egy hónap szabadságot, amit csak velem fog tölteni. Egy reklám marketinggel foglalkozó cégnél aligazgató, ígyhát nagyon sok munkája van. De legalább neki és a munkájának köszönhetően elég jól megélünk. Kanada egyik kertvárosában lakunk ketten, épp a főváros mellett. Anya Torontóban dolgozik.
Nemrég volt a tizenhatodik születésnapom. Anya ajándéka két koncertjegy volt. De nem akármilyen koncertre... El sem hittem, hogy láthatom a kedvenc bandámat, a One Directiont élőben. Amióta feltűntek a britt X Faktorban, nagy rajongójuk vagyok. Főleg a frontembernek, Harrynek. Tizenhárom éves korom óta betegesen szerelmes vagyok belé. És jövőhéten személyesen is találkozhatok vele.
Visszatérve az előző témára, én úgy gondolom, hogy egy nagyon erős anya-lánya kapcsolatunk van. Talán az is közrejátszik, hogy kevés köztünk a korkülömbség. Csak tizenkét év. Anyát serdülő korban molesztálta a nevelő apja s tőle esett teherbe. Mikor nagymama megtudta azonnal kirugta a hapsit és még fel is jelentette. Az abortusz veszéjei miatt, úgy döntöttek, megtartják a babát. Tehát így születtem én. Amíg anya hivatalosan nagy korú nem lett, nagymama nevelt, gondozott, ígyhát olyan volt, mintha anyával testvérek lettünk volna.
***
Kedden az öröm és a felhőtlen boldogság ébresztett fel. Estére valóra válik az egyik álmom, miszerint találkozok a "jövőbeli férjemmel". Akkor még nem sejtettem, hogy valójában mi is lesz köztünk.
Több órán kersztül álltam a szekrényem előtt és sopánkodtam azo, hogy mit vegyek fel. Sok tanakodás után egy krém színű blézer, egy fekete majó és egy elegánsabb krém rövidnadrág mellett döntöttem, egy fekete magassarkúval és pár kiegészítővel. Lementem anyához, hogy megnézzem hogy áll. Gyönyörű volt. Nagyon szépen kicsípte magát.
- De csinos vagy, kicsim!- mosolygott rám anya.
- Te beszélsz? Gyönyörűen nézel ki.
- Ugyanmár! Ez semmi. Voltam már ennél sokkal szebb is.- viccelődött.
- Jól van, jól van. Mostmár indulhatnánk. Több mint fél óra az út Torontóig és mindjárt 7 óra.- néztem rá az órára türelmetlenül.
Anya is felvette a blézerét és kinyitotta az ajtót. Az út azzal telt, hogy szegény anyának arról áradoztam, hogy milyen boldog vagyok és, hogy mennyire izgulok.
A stadion, ahol a koncertet tartották, teljesen tele volt sikítozó, üvöltöző, kiabáló lányokkal már a koncert előtt több órával is. Türelmetlenül várakoztunk, hogy végre elkezdődjön a koncert. Sokat késtek de mikor végre megjelentek a srácok, az első sorban ülő lányok szinte agybajt kaptak. Jó lett volna ott lenni. Mi elég messze kaptunk helyet a színpadtól, de ettől függetlenül élveszhető volt a koncert. A mi helyünk volt a legközelebb az előtérhez, ezért elsők között lehettem, aki aláírást kap. Miután elénekelték az összes létező számukat, mindenki sietett a dedikálás osztogató asztalhoz. Én akkor már rég ott voltam. Megláttam anyát a hátam mögött, s mikor odaért hozzám megfogta a vállam. A fiúk megint sokkal később jöttek. Mindenki újra visításba, sikításba tört ki. Mivel mi voltunk az elsők, hozzánk még volt türelmük.
-Szia!- üdvözöltek.
-Te jó ég! Sziasztok!- vigyorogtam, úgy mint egy vadalma.
-Kinek lesz?- kérdezte tőlem Niall.
-Heather.- válaszoltam én.
-Milyen szép neved van.- mosolygott rám Harry, amitől, szószerint, majdnem elájultam.- És a nővéredet hogy hívják?- nézett most anyára, egy mégszebb mosollyal.
- Ő...ő az édesanyám.- segítettem ki egy kissé lehangoltan.
- Tényleg?- ámuldoztak mind az öten.
- Igen. Én Rosie vagyok.- szólalt meg végra anya.- Még gyerek voltam, mikor született.
- Akkor, gondolom édesapa nincs.- nézett Harry mélyen anya szemébe. Én az egész beszélgetést fapofával hallgattam.
- Nincs.
- Ez... jó hír.- folytatta tovább Harry.
Már nem bírtam megtartani a semleges arcomat. Éreztem, hogy erősen kapar a torkom és halvány könnycseppek bújtak ki a szememből. Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy visszafogjam őket és, hogy semmi esetre se lássa meg senki. Egy pillanat múlva minden hang eltompult. A szívem a torkomban dobogott és olyan rossz érzés fogott el, mint még soha. Miért? Miért történt pont ez? Ez a legrosszabb. Nem hittem soha igazából, hogy Harryvel szerelmes lesz belém... De miért anya? Nem tudtam, hogy mi történik körülöttem, de igazából, egy kicsit sem érdekelt. Már mindegy volt. Csak egy dolog járt az eszembe... Egyetlen egy dolog...
Így tovább!
VálaszTörlés